Még egy év végéhez érkeztünk, ezért szeretettel köszönjük minden kedves partnerünknek a bizalmat! Reméljük, hogy ugyan ilyen sikeresen fogunk együttműködni az elkövetkezendő évben is. Kívánjuk, hogy az elkövetkezendő ünnepek örömben és boldogságban teljenek, és reméljük, hogy a jövő év rengetek sikert és örömöt hoz majd Önöknek és családjuknak. Boldog karácsonyt, és sikerekben gazdag boldog új
A Bor-plastika d.o.o. részt vett a 44. Horvát Innovációs rendezvényen – az INOVA 2019. és a 15. Innovációk, Prototípusok és Hallgatói üzleti tervek Kiállításán – a LEGYÉL PÉLDAKÉP 2019 esemény megrendezésére Zágrábban került sor 2019. november 13. és 16. között. A következő terméket mutattuk be: Csavaros iszapprés Ez az innovatív termék az iszap és a
A tavalyi évhez hasonlóan idén is részt vett cégünk Budapesten április 3. és 7. között a Hungexpón megrendezésre kerülő, Construma Otthonteremtési kiállításon. A kiállítási tér bruttó 44 ezer m²-en terült el, ami 5 pavilont foglalt magába. A kiállítás ideje alatt számos konferencia és szakmai verseny zajlott, amelyen 14 ország 600 kiállítója vett részt. A mi
8. alkalommal került megrendezésre MINDENÜNK A VÍZ elnevezésű nemzetközi konferencia március 21. és 22. között. A víz világnapja alkalmából megrendezésre került konferencia célja volt azon tudósok és szakértők tapasztalatainak összegyűjtése és cseréje, akik a vízkészlet védelmével, használatával és megőrzésével foglalkoznak. A konferenciát ARANY SZPONZOR-ként támogatta a Bor-plastika d.o.o. PreviousNext
A kihívásokkal teli 2018. végén megköszönjük üzleti partnereinknek a bizalmukat. Boldog Karácsonyt Önnek és családtagjaidnak, és egy még sikeresebb 2019-es évet kívánunk. Bor-plastika d.o.o.
Ahogy a tavalyi évben, úgy idén is részt vesz cégünk a Budapesti Hungexpo, Construma otthonteremtési kiállításán április 11 és 15 között. Cégünk képviselettel, és kiállított berendezésekkel áll az érdeklõdõk rendelkezésére. Amennyiben érdekli a szennyvíztisztítás, a környezetvédelem, vagy megoldást keres háza szennyvízének megtisztítására, látogasson el a kiállításon a D épület 202 F3-as pavilonjához, és egy finom
A kivételes és ünnepies 2017-es év végén, szeretnénk köszönetet mondani minden partnerünknek a bizalmukért. Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánunk Önöknek és családjuknak! Egészségben, üzleti sikerekben, szeretetben és szerencsében gazdag boldog újévet kívánunk!
A Bor-plastika vállalat 1997-ben, magántulajdonban alapult. A kicsi, de perspektív vállalatból a szakmában is elismert, híres vállalat lett, amely széles termékskálát kínál a termoplasztikus műanyagtartályok és berendezések gyártása terén.
Az előállításba fektetett energiának és a tökéletességre való törekvésnek köszönhetően büszkén mondhatjuk, hogy termékválasztékunk komoly konkurenciát jelent nemcsak helyi, de regionális szinten is.
Büszkén búcsúzhatunk egy újabb sikeres évtől, amelyet a közös erőfeszítéseink, elhivatottságunk és sikereink jellemeznek. Ebben az ünnepi időszakban szeretnénk kifejezni őszinte köszönetünket óriási támogatásukért és együttműködésükért.
Büszkén búcsúzhatunk egy újabb sikeres évtől, amelyet kemény munka, elkötelezettség és közösen elért sikerek jellemeznek.
Tegnap lehetőségünk volt vendégül látni a szerbiai ELIXIR GROUP képviselőit. A tisztelt vendégeknek bemutattuk cégünk gyártókomplexumát, valamint a mérnök-fejlesztő csapatot.
SRBIJA
Borplastikaeko d.o.o.
Čerevićka 46D/2, Novi Sad
Tel: +381 21/6312-299
E-Mail: office@borplastikaeko.rs
BOSNA i HERCEGOVINA
Borplastikaeko d.o.o.
Kralja Tvrtka Prvog br. 2, Tuzla
Tel: +387 35/279-122
E-Mail: office@borplastikaeko.ba
CRNA GORA
Borplastikaeko d.o.o.
Kozaračka 21a, 81000, Podgorica
Tel: +382 20/240 780
E-Mail: direktor@borplastikaeko.me
MAKEDONIJA
EHI dooel
3 Makedonska brigada bb , Skopje
Tel : +389 22/460-075
E-Mail: contact@ehi.com.mk
Glavna 2 | 31309 Kneževi Vinogradi
Hrvatska
Tel : +385 31/730-881
E-Mail: bor-plastika@bor-plastika.hr
EORI/PIB: HR29676373000
Bor-plastika d.o.o. Društvo je upisano u registar Trgovačkog suda u Osijeku pod brojem Tt-97/1634-2, MB 1337025.
Uprava: Atila Borbaš, direktor. Temeljni kapital društva iznosi 280 200,00 kn i uplaćen je u cijelosti.
Žiro računi:
Hypo Alpe Adria Bank d.d. Zagreb, IBAN: HR5025000091102043902
Zagrebačka banka d.d., Zagreb, IBAN: HR1023600001102347281, SWIFT: ZABAHR2X
*Bor-plastika ne odgovara za eventualne pogreške u tekstu